Egy kis hun történelem III.

A hunok eredete, az ázsiai hunok

 A hunok a feltételezések szerint a  hsziungnuk (hiungnuk) leszármazottai lehettek, akik fél évezreden át uralták Belső-Ázsia keleti területeit. (Kínaai: 匈奴, pinjin: xiōngnú, egykori ejtése kb.: hiungnu, közelítő mai kiejtés: hsziungnu.) A hsziungnuk birodalma a Kr.e. 3. századtól a Kr.u. 2. századig állt fenn. Állandóan hadban álltak a kínai fejedelemségekkel, ami a kínai nagy fal felépítéséhez is vezetett. 

Kr.e. 318-ból ismert az első tudósítás a hsziungnukról. Kína területén ekkor 7 fejedelemség osztozott, állandó háborúskodásban álltak egymással. A hsziungnuk ekkor Mongólia, Belső-Mongólia területén éltek.

Kr.e. 221-ben Csin-Si Huang-ti egyesítette a kínai fejedelemségeket és császárrá kiáltotta magát. Hadseregreformot vezetett be, mely során a kínai katonákat hsziungnu mintára ruházta, sőt a rangjelzéseket is átvette (tollak, cikádák).

Sze-ma Csien ( (hagyományos kínai: 司馬遷, , pinjin:Sima Qian, Kre.e. 145 vagy 135 - Kr.e. 86.) a kínai történetírás atyja Kr.e. 104-97 között megírta a Történetíró feljegyzései (史記 vagy 史记, Shiji / Si-csi) című munkáját. Műve Kína történetét öleli fel a Sárga Császár (Huang-ti) ideje és Vu császár közt eltelt több mint két évezredet. A könyv öt részből áll, az ötödik könyv 110. fejezetében részletes leírást adott a hsziungnukról: leírta a hsziungnuk életmódját, viselkedési szokásait, vezéreik tetteit, harcmodorjukat, a hsziungnuk és a kínai császárság közti eseményeket. Sze-ma Csien kortárs volt, és viszonylag objektív. A 110. fejezetet 4 részre bontotta, az első három rész viszonylag objekív tényeken alapul, a negyedik viszont a saját szubjektív véleménye.

Az első ismert hsziungu uralkodó (sanjü) Toman vagy Touman,  majd a fia Mauton (Kr.e. 209-174). Maotun elsőszülöttként a trón várományosa volt, apja azonban másik fiának szánta a trónt, ezért Maotunt a jüecsiknek adta túszul, majd a jüecsikre támadt. Maotun csak nehezen tudott megszökni, és a történtekből elég hamar világossá vált számára, hogy apja meg akarja öletni. Sikerült sokakat maga mellé állítani, végül egy hsziungnu nyíl végzett apjával, s övé lett a hatalom. Egyesítette a hsziungnu törzseket, és legyőzte a környező nomád népeket, sőt  Kr.e. 200-ban az ellene támadó a kínai császárt is. Ahogy maga írja a kínai császárnak Kr. e. 174-ben kelt levelében: „Mindezen népeket hunná tettem, és az összes íjász népek egyetlen családban egyesültek.”

Kr.e. 1. században polgárháború tört ki a hsziungnuk között. Kr.e. 62-ben kihalt Mauton dinasztája, Hohansza az új dinasztia megalapítója még az egységes hsziungnu birodalom vezetését vette át. Chih-chih azonban szintén hatalmat akart ezért segítséget kért a kínaiktól. A kínai Han-dinasztia boldogan beavatkozott, a hsziungnuk Kr. e.  Chih-chih végül kivált az egységes hsziungnu birodalomból és nyugat felé vezette törzseit. A polgárháború így is állandósult, Kr. u. 48-ban az ázsiai hszingnu birodalom két ágra - északi és déli - szakadt. Az időszakosan északi és déli részre szétváló törzsek északi ága soha nem fogadta el (a déli ággal ellentétben) a kínai fennhatóságot. A fennhatóság elutasítása és a függetlenség megtartásának reménytelensége ösztönözte az északi, függetlennek maradni akaró törzseket, hogy nyugatra vándoroljanak. Ezen első nyugati kiáramlást követte még másik elvándorlás, ami az alapját képezte a hunok európai megjelenésének.

Heftalita harcosok

A hun népnév elsőként egy 311-es nomád támadásról szóló szogd nyelvű krónikából ismeretes, amikor ezt a nevet a szogdok a hsziungnukra alkalmazták. A 350-es években Közép-Ázsia területét (korabeli nevén Tokharisztán - Pakisztán, Afganisztán, Irán északkeleti része, Kazahsztán délkeleti része) egy hódító nomád nép vette birtokába. Uralkodói a Baktriában veretett görög nyelvű pénzérméiken magukat oino néven nevezték, amiből egy hjóno névalak rekonstruálható. Ugyanekkor kínai források is a hsziungnuk közép-ázsiai megjelenéséről és Szogdia ( a mai Üzbegisztán egy része) elleni támadásról értesítenek. A hiungnu, hun, hjóno nevek kétségkívül egy tőről fakadnak, és feltételezhetően azonos népet jelöltek, amint azt a kínai és szogd írásos források tartalmi egybevetése bizonyítja. Amennyiben tehát a hjóno nevű nép azonos volt a hunokkal, akkor a hunok első ismert szállásterülete a közép-ázsiai Tokharisztán volt, ahová a kínai támadások elől vándorolhattak, és ahol jelentős törzsszövetséget alkottak. A korábban itt fennálló alán királyságot (kínai: alan-liao, 阿蘭聊) megdöntötték, és megalapították a fehér-hunok vagy más néven Heftaliták birodalmát. . Az alánok egy része a  Volgán túlra, a Kaukázus északi részéhez vándorolt előlük, a helyben maradtak pedig feltehetőleg összeolvadtak velük.

 A másik nagyobb szállásterületük ezzel nagyjából egyidőben a Volga vidékén alakult ki, ahová az északi törzsek jutottak el. 375-ben, Balambér vezetésével átlépték a Volgát, és az egész kelet-európai sztyeppeövezetet uralmuk alá hajtva erős birodalmat hoztak létre. Többek között az itt élő alánokat és gótokat is leigázták. Innen az Al-Duna és a Balkán felé folytatták hódításaikat. 

Lásd még:

• Obrusánszky Borbála: A hunok kultúrtörténete. Kerepes, 2006.
• Obrusánszky Borbála:A hun kutatás újabb eredményei Kínában, in: A 75 éves Erdélyi István köszöntése: régészet, történelem, nyelvészet, Magyar Tudomány a Világban Alapítvány, Göd, 2006.
• Obrusánszky Borbála:Hunok a Selyemúton, Masszi Könyvkiadó, Budapest, 2008.
• Bóna István: A hunok és nagykirályaik, Budapest, 1993.
• Obrusánszky Borbála: A hun-magyar rokonság buktatói (kérdezz-felelek a www.mult-kor.hu portálon)
•