Egy kis hun történelem IV.

A 376. évi vihar

376. nyarának vége felé kezdett szállingózni a hír, hogy a Kárpátok és a Volga között elterülő hatalmas síkságon rémisztő események zajlottak le. Egy addig ismeretlen ellenség erős népeket igázott le, megdöntötte a keleti- vagy osztrogót Hermanarik birodalmát. Az osztrogótok két részre szakadtak: egy részük Gesismundus vezetésével hun vazallusokká váltak, másik részük Vinitharius vezetésével ellenálltak. 

A mai Románia területén megtelepült vizigótok királya Athanarik úgy döntött felveszi a kesztyűt a hunok ellenében, minden bizonnyal meg volt róla győződve, hogy népét keményebb fából faragták mint keleti testvéreiket. Alapozta ezt arra, hogy évekig sikeresen ellenálltak a Kelet-Római Birodalom hadseregének, sőt magának a császárnak is. Valens császár 369-ben a Duna közepén egy hajón tárgyalt Athanarikkal, példátlan skandallum és megaláztatás volt ez rá nézve. 

Vizigót melltű a madridi
Nemzeti Régészeti
Múzemból

Athanarik a vizigót seregével országának keleti határához, a Dnyeszter meredek partjához vonult, és ott állította fel védelmi vonalait. Táborát szekerekkel és földsáncokkal erősítette meg. Nem tartott meglepetéstől, hisz nemcsak a folyó védte, de egy erős előhadat is felállított a folyó előtt 30 kilométerre. Amivel nem számolt, az a hun harcmodor.... A hunok nemes egyszerűséggel megkerülték az elővédet, és átkeltek a folyón. A gótok számára lőtávolon kívül fegyelmezett lovascsapatok köröztek, parancsra egyszerre lőtték ki nyilaikat. A vizigót hadsereg nagy része szinte közel harc nélkül semmisült meg. A vizigótokat az mentette meg a teljes megsemmisüléstől, hogy a tábor egy erdő közelében feküdt. Az erdőbe menekülő gótok mindenüket hátrahagyva mentették az életüket, Athanarik és kísérete a Kárpátok irányába menekült, a serege nagy része dél felé. A megvert, szétzilált sereg bebocsátást kért az addigi legnagyobb ellenségükhöz, a Kelet-Római Birodalomba, 380-ban maga Athanarik is személyesen alázkodott meg a bebocsátásért Valens utóda, I. Theodosius császár előtt. Ugyanekkor az osztrogótok legitim uralkodója a gyermek Viderich (Hermanarich fia) megmaradt követőivel szintén bekéredzkedtek a Birodalomba. 

A hunok ekkor még láthatatlanok maradtak. A 370-es években megtámadták és legyőzték a Volga-Don-Kaukázus közt élő iráni pásztornépet, az alánokat. Az alánok híres lovasharcosok, de nem lovasíjászok voltak. Egy részük szintén nyugat felé menekült, csatlakozva a Balkánra menekült gótokhoz, másik - nagyobb - részük viszont a győztesekhez csatlakozott és ők lettek a hunok első európai "segédnépe".

A 376. évi nagy pusztítás után két évtizedre eltűntek a hunok a rómaiak közvetlen látóteréből, a Kelet-Római Birodalmat lefoglalta a birodalom belső területeit pusztító gótok és alánok megzabolázása. Akkor tűntek fel újra, amikor a legvédtelenebbé vált a birodalom: polgárháború tört ki a nyugati és a keleti birodalomrész között, I. Theodosius császár kivonta a keleti tartományokból a seregeit, és a moesiai  határőrzést ellátó vizigótokkal az Alpokon át az ellencsászár ellen vonultak. A határok keleten és az Al-Dunánál teljesen őrizetlenül maradtak, ezzel kihagyhatatlan lehetőséget biztosítva a hunok számára. 

Lsd: Bóna István: A hunok és nagykirályaik